|
A sakk táblajáték két személy részére, egyben sportág. A sakk szó – amely nemcsak a játékot jelenti, hanem azt a helyzetet is, amikor az ellenfél királya „ütésben van” – a perzsa sah szóból ered, amely uralkodót jelent. A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Az ismert mese szerint egy brahmin találta fel a sakkot. Jutalmul a rádzsától első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön. A sakknak különféle változatai ismertek, ezek közül itt az Európában legnépszerűbb modern sakkot ismertetjük. forrás: wikipédia
A sakk leírása A sakkjátékot két játékos játssza egymás ellen a négyzet alakú, nyolc sorra és nyolc oszlopra felosztott sakktáblán, összesen 32 bábuval. A két játékos bábui határozottan eltérő színűek. A színek elnevezése világos, ill. sötét. A játékosok felváltva lépnek, és mindkettejük célja, hogy a másik fél király nevű figuráját a játékszabályok szerint bemattolják. A sakktáblák és a figurák sokféle anyagból készülhetnek. A legegyszerűbbek akár kartonpapírból is lehetnek, rajzolt figurákkal. Jobb minőségűek a fából készült figurák, de vannak üvegből, csontból és fémből készült táblák és figurák is. Napjainkban a legelterjedtebb a műanyag sakk-készlet. Gyakori az, hogy az utazás közbeni játékhoz mágneses bábukat használnak. A figurák A játék kezdetén világosnak és sötétnek ugyanannyi figurája van: 1–1 király, 1–1 vezér (alternatív neve: „királynő”), 2–2 bástya, 2–2 huszár (alternatív neve: „ló”), 2–2 futó és 8–8 gyalog (alternatív neve: „paraszt”). A figurák kiindulási helyzetét, illetve mozgatásuk lehetőségeit a játék szabálya határozza meg. A 8–8 gyalogon és az 1–1 királyon kívül minden figura tiszt. A huszárt és a futót könnyűtisztnek, a vezért és a bástyát nehéztisztnek hívjuk. A kiindulási helyzetben elfoglalt helyük (királyszárny vagy vezérszárny) alapján szokás beszélni királybástyáról, vezérfutóról stb., ezek azonban nem „hivatalos” elnevezések. Azt a sort, amelyen alapállásban a tisztek és a király állnak (világos esetében az 1., sötét esetében a 8. sort) alapsornak hívjuk. A figurák értékét egyrészt a lépéslehetőségeik, másrészt az adott állás határozzák meg. Egyszerűbb esetben szokás úgy becsülni, hogy egy gyalog 1 egységet ér, egy könnyűtiszt 3-at, egy bástya 5-öt, a vezér 9-et vagy 10-et. Eszerint általános érvénnyel lehet azt mondani, hogy a vezér erejét tekintve kb. két bástyával vagy három könnyűtiszttel egyenértékű. A konkrét helyzetben ezek az értékek azonban egészen szélsőségesen is változhatnak. - Király • Bármely irányban (vízszintesen, függőlegesen, átlósan) léphet, de csak egy mezőt. A táblán a király a legmagasabb bábu, és a legfontosabb is. Az egész játék az ellenfél királyának bemattolására irányul. A játék elején általában passzív és védelemre szorul, a végjátékban azonban többnyire aktivizálódik és erős támadóbábbá válik. A király mozgását korlátozza, hogy sakkba nem léphet, azaz nem állhat olyan mezőre, amelyen ki lehetne ütni. Azért csak „lehetne”, mert a szabályok szerint a király nem üthető. Kivételes lépés: sáncolás.
- Vezér • Bármely irányban léphet, bármennyi mezőt, mindaddig, amíg a tábla széléhez nem ér, vagy egy másik figura nem kerül az útjába. Ha az ellenséges figura, kiütheti, ha saját báb, meg kell állnia egy mezővel előtte. E szabály egyébként a huszár kivételével minden figurára igaz (csak a huszár ugrik, kivétel sáncolás). Tág mozgáslehetőségéből adódóan a vezér a sakkjáték legerősebb figurája.
A sakkbábuk balról jobbra: király, vezér, futó, bástya, huszár, gyalog - Bástya • Bármennyi mezőt léphet, de csak függőleges és vízszintes irányban, az átlókon nem. Úgy tartják, nem célszerű túl korán játékba hozni őket, de ha igen, erős bábnak számítanak. Legjobban a nyílt vonalakat „kedvelik”, azaz az olyan vonalakat, amelyeken nem áll más bábu. Kivételként ld. sáncolás.
- Futó • Átlós irányban léphet, bármennyi mezőt. Mindkét játékosnak az egyik futója csak a sötét, a másik futója csak a világos mezőkön közlekedik. Egy játékos két futóját futópárnak hívjuk. Ennek azért van jelentősége, mert a játék előrehaladottabb szakaszaiban a futópár gyakran bizonyul erősebbnek, mint két huszár vagy egy huszár–futó pár (noha alapesetben, mint láttuk, a huszár és a futó ugyanannyit ér).
- Huszár • A róla elnevezett „lóugrásban” lép: vízszintesen 2 mezőt, majd függőlegesen 1-et (vagy fordítva). Mivel a huszárnak nincs konkrét menetiránya, csak kiindulási és érkezési mezője (azaz nem „halad”, hanem ugrik), nincs értelme „útjában álló bábról” beszélni. A huszár lépéslehetőségeit egyedül az korlátozza, ha a tábla szélén vagy a sarokban áll, illetve ha saját figurákkal van körülvéve. Sarokmezőről a huszár üres táblán is mindössze két helyre léphet; a centrumban 8-ra. Mozgása sajátosságából adódóan a huszárlépés kiindulási és érkezési mezője mindig ellentétes színű. Ebből következik, hogy az indulási mezővel azonos színű mezőre mindig csak páros, ellenkező színű mezőre csakis páratlan számú lépésben juthat el. Ahhoz, hogy az egyébként roppant fürge huszár egyetlen mezővel arrébb kerüljön, bonyolult manővereket kell megtennie.
- Gyalog • Kizárólag előre léphet. A kiindulási helyéről mind a nyolc gyalog tetszés szerint egy vagy két mezőt léphet előre, a továbbiakban azonban lépésenként mindig csak egy mezőt haladhat előre. Ütni azonban csak átlósan tud, szintén csak egy mezőnyi távolságra. Ha a gyalog áthaladt az egész táblán és eljutott az ellenfél alapsorába, átváltozik tisztté. Ez úgy történik, hogy a gyalogot levesszük a tábláról, és a helyére állítunk egy (a táblán levő állományon kívüli) vezért, bástyát, futót vagy huszárt, tetszés szerint. A játékosok többnyire a vezér figuráját választják, mivel az a legerősebb. Ugyanakkor adódhat olyan állás, amikor érdemes más figurát fölvenni. Az alapsorra való belépés (vagy beütés), a gyalog (és esetlegesen a leütött figura) levétele a tábláról, az új figura felhelyezése – mindez egyetlen lépésben történik, mégpedig szükségszerűen: ha a gyalog elérte az utolsó sort, kötelező az átváltozás. (Ez az átváltozás szinte mindig a végjátékban következik be.) Van egy kivételes ütési lépés, ld. en passant.
A sakkjáték célja A sakkjáték célja olyan állás elérése, amelyben az ellenfél királya sakkban (ütésben) van, de nincs olyan mező, ahová szabályosan léphetne, és más szabályos módon sem tudja a sakkot kivédeni (azaz közbehúzni egy másik figurát, vagy leütni a támadó bábot). Ha ez történt, a király mattot kapott. Az eredeti játékszabályok szerint a játékot akkor nyeri meg valaki, ha ellenfelének mattot ad. A versenysakkban azonban az is győzelemnek számít, ha ellenfelünknek elfogyott az egész játékra meghatározott gondolkodási ideje (lásd alább). A gyakorlatban a mattadást általában nem várják be, hanem a vesztésre álló játékos feladja a játszmát. A sakk története A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Egy ismert mese szerint egy brahmin találta ki a sakkot. Jutalmul a rádzsától első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért, mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla kockáira a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első kockára egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön. Az első ismert sakkváltozat valószínűleg Indiában alakult ki. A csaturanga (chaturanga) a modern sakkhoz képest leegyszerűsített volt. Ugyanakkora táblán játszották, ugyanazokkal a figurákkal, de a bábok mozgatása néhány szabályban eltért, és kevesebb mozgásteret adott. Európába a sakk arab közvetítéssel jutott, és közben olyan változtatásokat alkalmaztak, ami elvezetett a mai modern sakkig. Európáéban olyan játékokat szorított ki, mint a viking sakk. A másik irányba a fejlődési útvonal kevésbé követhető. A legvalószínűbb elképzelés szerint Indiából Kínába, majd Japánba vitték át a játékot, és közben jóval nagyobb változásokat szenvedett, mint a nyugat felé tartó útja során. A kínai sakk táblamérete is más, a bábuk is különböznek, és a lépésekben is más szabályok vannak. A japán sakk pedig olyan, a játék jellegét alapvetően felforgató elemeket tartalmaz, mint a levett bábuk visszatétele. Egy kevésbé elfogadott hipotézis szerint esetleg a kínai volt az eredeti változat. 19. századi híres párizsi sakk-kávézó, a Café de la Régence Kronológia - 500 körül Észak-Nyugat Indiában megjelent az első sakkra emlékeztető játék, a csaturanga.
- 550 körül – egy feljegyzésben a csaturanga satranzsa néven fordul elő.
- 600: egy perzsa szépirodalmi műben (Karnamuk) olvashatni a satranzsa játékról.
- 820 körül a sakk megjelenik Ó-Oroszországban is.
- 847: egy bizonyos Al Alli megírja az első sakkkönyvet.
- 1066: a normannok elfoglalják Britanniát, és velük megjelenik ott a sakk is.
- 1161: Domiani kardinális betiltja a sakkjátékot az egyházban.
- 1173: egy francia kézirat először alkalmazza a sakkparti algebrai lejegyzését.
- 1283: az első európai sakk-könyv: Bölcs Alfonz traktátusai.
- 1471: A Gettingeni kézirat, az első, kizárólag a sakkról szóló könyv.
- 1490: először alkalmazzák a menet közbeni ütés (en passant) szabályát.
- 1497: Az első nyomtatott sakk-könyv a megnyitásokról szól, a spanyol Lucena műve.
- 1512: Rómában megjelenik a portugál Damiano könyve, amely megnyitásokat és végjátékokat tartalmaz.
- 1550: Olaszországban megalakul a világ első sakk-klubja.
- 1561: Ruy Lopez kiadja az első teljes sakk-tankönyvet; ebben felsorolja a megnyitásokat, a középjátékot, és a végjátékot. Elsőként használja a gambit (=csel) kifejezést a (gyalog)áldozatos megnyitásokra.
- 1575: Madrid – az első sakk-verseny (a királyi udvarban).
- 1744: az első vakparti két ellenféllel szemben (Párizs, Philidor játszmája).
- 1748: André Danican Philidor, a 18. század leghíresebb sakkozója könyvet ad ki Londonban A sakkjáték elemzése címmel.
- 1763: William Jones poémájában felbukkan a sakk istennője: Kaissa.
- 1769: az első "sakk-automata" (Kempelen Farkas törökje).
- 1779: az első sakk-tárgyú cikk Amerikában – Benjamin Franklin: "A sakk morális értéke".
- 1791: Oroszországban is megjelenik az első szakkönyv.
- 1795: az első szisztematikus német könyv.
- 1836: La Palamede, az első sakk-folyóirat. Párizs.
- 1840: az első angol sakk-folyóirat – Chess Player’s Chronicle.
- 1846: az első német sakk-folyóirat Deutsche Schachzeitung.
- 1851: Az első nemzetközi sakkversenyt Londonban a német Adolf Anderssen nyerte.
- 1857: az első nemzeti sakkverseny az Egyesült Államokban; New York. Győztes: Paul Morphy.
- 1866: az első hivatalos brit bajnokság.
- 1867-ben először használtak sakk-órát (Párizs).
- 1873: az első tie break.
- 1876: az első orosz lap (szerk.: Csigorin).
- 1880: az en passant szabályt minden ország elfogadja.
- 1883: megjelenik a két számlapos sakk-óra. London.
- 1886: az első hivatalos parti a világbajnoki címért: Wilhelm Steinitz győzött Zukertorttal szemben.
- 1905: Ostene – először használják a nagymester kifejezést.
- 1924: Megalakul a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE.
- 1936: az első hivatalos amerikai bajnok: Reshewski.
- 1947-ben a FIDE kialakítja a világbajnoki cím megszerzésének hivatalos rendjét.
- 1947-ben elkészül a világ első sakk-computer programja (Türing).
- 1970: FIDE bevezeti az Élő-pontrendszert; az első összecsapás sakk-computerek között.
- 1974: az első sakk-program világbajnokság. A győztes: Kaissa (orosz).
- 1996: a Deep Blue program (IBM) partit nyer a világbajnokkal (Garri Kaszparov) szemben időellenőrzéses partiban.
- 1997: a Deep Blue (több partiból álló) mérkőzést nyer a világbajnokkal szemben.
Minősítés és pontrendszerek A sakkjátékosok minősítésére pontrendszert használnak, mely a sakkjátékosok egymáshoz viszonyított játékerejét – a partikon elért eredmények alapján – egy értékszámmal (Élő-szám) határozzák meg. Ezt minden játszma után ki lehet számítani: egy gyengébb (alacsonyabb értékszámú) játékos ellen elszenvedett vereség vagy döntetlen csökkenti, míg egy erősebb ellenfél legyőzés növeli az értékszámot. A jelenleg is alkalmazott Élő-pontrendszert Élő Árpád (1903-1992) magyar származású amerikai fizikus dolgozta ki, melyet 1960-ban vett át az USCF (US Chess Federation, „Az Egyesült Államok Sakkszövetsége”), majd 1970-ben a FIDE (Fédération Internationale des Échecs – Nemzetközi Sakkszövetség) is, de nemzetközi téren ékezetek nélkül, egyszerűen ELO-nak írják. Sakkminősítések Világbajnokok Férfiak Wilhelm Steinitz (1886-1894), Emanuel Lasker (1894-1921), José Raúl Capablanca (1921-1927), Alekszandr Aljehin (1927-1935, 1937-1946), Max Euwe (1935-1937), Mihail Botvinnyik (1948-1957, 1958-1960, 1961-1963), Vaszilij Szmiszlov (1957-1958), Mihail Tal (1960-1961), Tigran Petroszjan (1963-1969), Borisz Szpasszkij (1969-1972), Robert James Fischer (1972-1975), Anatolij Karpov (1975-1985), Garri Kaszparov (1985-2000), Vlagyimir Kramnyik (2000-2007), Viswanathan Anand (2007-) Nők Vera Mencsik (1927-1944), Ljudmila Rugyenko (1949-1953), Jelizaveta Bikova (1953-1956, 1958-1962), Olga Rubcova (1956-1958), Nona Gaprindasvili (1962-1978), Maja Csiburdanidze (1978-1991), Hszie (Xie), Csün (Jun) (1991-1996, 1999-2000), Polgár Zsuzsa (1996-1999), Zhu Chen (2001-2004), Antoaneta Stefanova (2004-2006), Xu Yuhua (2006-2008), Alexandra Kosteniuk (2008-)
|
