|
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Békéscsabán a Kis Iskolák Országos Diákolimpia DÖNTŐJÉT! Közel ezer kisdiák és felkészítőik vettek részt a háromnapos versenyen. A rendezők vasárnap egy fergeteges megnyitót szerveztek, melyen a köszöntőket és a megnyitó beszédet követően Hevesi Imre és Zenekara fergeteges koncertjét élveztük. Kézilabdás lányaink elvileg hétfőn délután kezdték meg menetelésüket. Azért elvileg, mert a 12 fős keretből 5 fő (Szappanos Anna, Schmal Lídia, Fekete Roberta, Hegyi Mirjam és Schmal Henrietta) tagjai voltak a 6 fős atlétika csapatnak is. A 6 csapattag atlétikában - a 2000-es születésű Marton Lizett volt. Ez a 6 fős csapat atlétika "három próba" versenyszámban mérettetett meg hétfőn 9 órától. És NYERTEK. ARANYAT hoztak haza. Az aranyat főleg a kislabda hajításban elért eredményeknek köszönhetik.
Kézilabda csapatunkat a D csoportba sorolták be. Ellenfeleink a következők voltak: Kocsola, Ikervár (akik évekig nyerték ezt a versenysorozatot), illetve a tavalyi 3. helyezett Révfülöp csapatai. Ez volt a négy csoportból a legerősebb!!!!!!!!!!!!!!! ELSŐ NAP (csoport mérkőzés): Ezen a napon egy mérkőzést vívtunk Kocsola csapata ellen. Igazi ""első" mérkőzés volt, ahol még lányaink helyenként aludtak.... de a végén felénk billent a mérleg és NYERTÜNK. Balatonszemes - Kocsola12 - 10 (4-5)Balatonszemes: Szappanos Anna (k) - Balogh Tünde 3, Schmal Petra 4, Szabados Irén 1, Fekete Roberta 1, Szappanos Dorina, Hegyi Abigél 2, Schmal Henrietta, Schmal Lídia 1, Kadlicsek Zea, Hegyi Mirjam, Toldi Luca Edző: KOCSIS GÉZA Kocsola góllövői: Pólik 1, Lajos 1, Károlyi 2, Tormási 2, Braun 4 Edző: Schmidtné Pintér Valéria MÁSODIK NAP (csoport mérkőzés): Egy nagyon nehéz és egy nagyon könnyű meccs várt a lányokra. Az elsődleges célkitűzés a második mérkőzés megnyerése volt, amivel a csoport 2. helye meg lett volna. De a tervezett forgató könyvet az élet és a lányok fegyelmezett játéka átírta. Szoros, küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőznünk Révfülöp csapatát, amivel CSOPORT ELSŐK lettünk. Így mát biztosan a 8 legjobb között voltunk. Szép volt csajok!!!!! Így a harmadik meccsen már mindenki játszhatott!!!!! Révfülöp - Balatonszemes9 - 10 (7-6)Révfülöp góllövői: Dobai 2, Papp 3, Nagy 4 Edző: Németh László Balatonszemes: Szappanos Anna (k) - Balogh Tünde 1, Schmal Petra 1, Szabados Irén, Fekete Roberta 7, Szappanos Dorina, Hegyi Abigél , Schmal Henrietta, Schmal Lídia 1, Kadlicsek Zea, Hegyi Mirjam, Toldi Luca Edző: KOCSIS GÉZA Csány - Balatonszemes0 - 31 (0-16)Balatonszemes: Szappanos Anna (k) - Balogh Tünde 1, Schmal Petra 2, Szabados Irén 3, Fekete Roberta 4, Szappanos Dorina 7, Hegyi Abigél , Schmal Henrietta 6, Schmal Lídia 2, Kadlicsek Zea, Hegyi Mirjam 4, Toldi Luca 1 Edző: KOCSIS GÉZA MÁSODIK NAP (kereszt játék a 4 közé jutásért): A verseny kiírás értelmében a D csoport első helyezettje a C csoport második helyezettjével mérkőzött a legjobb 4 közé jutásért. Ennek értelmében Vásárosnamény - Vitka csapatával küzdöttünk meg az esti órákban. Ezt a mérkőzés magabiztos, érett játékkal hoztuk, és 4 közé jutottunk. Balatonszemes - Vásárosnamény - Vitka21 - 14 (13-4)Balatonszemes: Szappanos Anna (k) - Balogh Tünde 5, Schmal Petra 3, Szabados Irén 3, Fekete Roberta 6, Szappanos Dorina 1, Hegyi Abigél 1, Schmal Henrietta, Schmal Lídia 2, Kadlicsek Zea, Hegyi Mirjam, Toldi Luca Edző: KOCSIS GÉZA Vásárosnamény - Vitka góllövői: Fórizs 3, Izbéki 1, Káplár 1, Lukács 9 Edző: Moldván Tibor UTOLSÓ NAP (döntőbe jutásért): A döntőbe jutásért Nagyoroszi csapatával kellett megküzdeni. Ezen a mérkőzésen semmi nem jött össze, ziccerek sokaságát hagytuk ki, ami rányomta a bélyegét játékunkra. Nagyoroszi - Balatonszemes13 - 9 (7 - 5)Balatonszemes: Szappanos Anna (k) - Balogh Tünde, Schmal Petra 4, Szabados Irén, Fekete Roberta, Szappanos Dorina, Hegyi Abigél 3, Schmal Henrietta, Schmal Lídia 1, Kadlicsek Zea, Hegyi Mirjam, Toldi Luca Edző: KOCSIS GÉZA Nagyoroszi góllövői: Uskert G. 3, Kovács 4, Uskert A. 1, Szandai 5 Edző: Bódis Bertalan BRONZ MECCS: Mivel csapatunk vereséget szenvedett Nagyoroszitól, így a 3. helyért játszhattunk a másik elődöntő vesztesével, azaz az Ikervár csapatával. Edzőnk a mérkőzés előtt mindenkinek személyre szabottan elmondta az előző mérkőzés hibáit, és felkészítette minden szinten erre a fontos mérkőzésre a csapatot. A lányok minden utasítást betartottak, s akár nagyobb arányú győzelem is születhetett volna, ha a kapufa mellénk áll. Ezzel a győzelemmel a csajok feltették az évi teljesítményükre a pontot, és BRONZ éremmel térhettek haza. Ikervár - Balatonszemes4 - 8 (3 - 5)Balatonszemes: Szappanos Anna (k) - Balogh Tünde, Schmal Petra 5, Szabados Irén, Fekete Roberta 2, Szappanos Dorina, Hegyi Abigél, Schmal Henrietta, Schmal Lídia 1, Kadlicsek Zea, Hegyi Mirjam, Toldi Luca Edző: KOCSIS GÉZA Ikervár góllövői: Horváth 1, Kocsis 1, Milkovics 1, Pupp 1 Edző: Horváth János KOCSIS GÉZA NYILATKOZATA: Békéscsabán rendezett kis iskolák országos döntő csoport mérkőzéseket - Kocsola, Révfülöp, Csány - megnyertük, ez azt jelentette, hogy a legjobb nyolc közé kerültünk. Ez az eredmény, az idei minimum célkitűzésem volt, a tavalyi döntöben még futottak kategória eredményünk után. A tavalyi harmadik helyezett Révfülöp legyőzése a nem semmi kategória volt, a valamikori többszörös első helyezett Tolna megyei Kocsola ellen hoztuk a mérkőzést, míg Csány ellen az összes játékosomat pályára tudtam küldeni. A négy közé jutás nekem már --hab a tortán-- Vásárosnamény ellen. A döntőbe jutásért nógrádi Nagyoroszi - verhető csapata - ellen hoztuk langyosabb formánkat, melyet utólag nem bánva és csapatomat nem bántva készültünk a bronz meccsre. Ismét parádéztunk és a rutinos Ikervárt nyolc négyre győzve, örömmel zártuk bronzzal a három napot. Összegezve ugy gondolom, hogy a mentális és szakmai felkészítésem, melyet minden mérkőzés előtt - tőlem szokatlan módon - hosszú ideig tartottam, most bejött. Persze ehhez kellettek a lányok, akik nem csak az NB -II es bajnokság rutinját hozták magukkal, hanem meg is valósították a megbeszélt taktikát és egyenletes jó teljesítményt nyújtva CSAPATKÉNT produkáltak nagyot. Köszönöm mindenkinek, aki munkámat egész évben segítette, és a távoli Alföldön metanulhatták, hogy az önálló Balatonszemes a Balaton déli partján van. |